Nem olyan híres, nem olyan látványos, mint az olasz "testvér", de a miénk és szép.
A pisa-i ferde tornyot évente sok millióan látogatják a világ minden tájáról, de nekünk magyaroknak ne kell messzire mennünk, ha szeretnénk egy hasonló hazai épületet látni. Elég csak a Nógrád megyei Szécsénybe látogatni, ami egyébként is egy kedves és szép város.
Itt található egy torony, amit Tűztoronyként emlegetnek a helyiek, s ami anno egy harangtorony volt. Az előbb fából, majd kőből épült a pestisjárvány emlékére, majd 1893-ban kétemeletes toronnyá alakították a Tűzőrség számára. 1929-ben egy harmadik emelet ráépítésére került sor, ekkor kapta jelenlegi bádogfedelű sisakját is.
Fotó: Pest Buda Aukciósház
S, hogy miként lett szemmel láthatóan ferde a torony? Egyes feltételezések szerint a második világháborúban az épülettől 80 méterre robbant egy bomba, emiatt tartják úgy, ez az oka a ferdülésnek, de sokkal valószínűbb, hogy a talaj egy agyagrétegének lassú elcsúszása miatt következett be a dőlés, ami mind a mai napig tart évente néhány millimétert észak felé.
A toronyból egyébként nagyon szép kilátás nyílik Szécsényre, belépő ellenében fel is lehet menni, amit egyébként érdemes megtenni, ha ide kirándulunk, mert csodás program a sok látnivaló mellett.
Kiemelt kép: ittjartam.hu
Ha tetszett a cikk kövess minket a Facebookon is